Egy feledhetetlen pillanat a rémálom közepén, avagy Milánka születése

A mai történetemnek egy határtalanul boldog emléknek kellene lennie, de sajnos nem teljesen az. Az vitathatatlan, hogy soha nem éltem még át ekkora csodát, és olyan büszkeség és boldogság kerített hatalmába, amilyet soha korábban nem éreztem, de sajnos a körülmények nem voltak a legjobbak.

Arról fogok most írni, miként is szült idekint, Angliában a párom.

Egy külön bejegyzést lehetne szentelni annak, miként is telt el az a bizonyos kilenc hónap, de úgy gondolom, annak most nem lenne értelme. Én nem vagyok egy pesszimista és negatív hozzáállású ember, de olykor el kell gondolkodnom azon, mi a fene is folyik itt? Talán azért, mert nekem más van megszokva, talán azért, mert ha elmeséljük a történteket egy magyar ismerősnek - pontosítva, egy nem angol ismerősnek -, akkor mindannyian meglepődnek. Nem tudom. Mindenki döntse el maga.

2016.július 20. Hajnal 3:30 körül:

Párom arra ébredt, hogy erős fájásai vannak. Ez annyira nem is lenne meglepő, hogy 21-ére volt kiírva. Szóval egy nappal a NAGY NAP előtt ez nem is annyira furcsa. Én még javában aludtam, mert este 10-kor végeztem a munkával és éjfél körül került az ágyba. Nem vettem észre, hogy párom felkelt. Hat óra körül, amikor én is felébredtem, kérdeztem tőle, mi a baj, mert láttam, valami nincs rendben. Néhány végtelennek tűnő óra várakozás után úgy döntöttem, nem megyek be dolgozni délután, ezért elmentem a munkahelyemre és elmondtam a menedzsernek, mi is a helyzet. Abban maradtunk, másnap majd felhívom, ha történik valami változás.

Délutánra már biztosak voltunk abban, hogy hamarosan megindul a szülés, mert ismétlődő, visszatérő fájdalmai voltak páromnak. 4-5 óra körül már 5 percesek voltak a fájások, ezért felhívtam a kórházat, ahol mondták, mennyünk át. A kórház persze a szomszéd városban van. Úgy 10-12 mérföldnyire. Átmentünk, bevezettek minket egy szobába, ahol két másik anyuka is vajúdott, majd úgy 20-30 percnyi várakozás után megvizsgálták páromat és közölték, nincs eléggé kitágulva, ezért haza kell mennünk. Sajnos nem lepődtünk meg, mert olvastunk hasonló történeteket, de saját bőrön tapasztalni persze sokkal rosszabb volt. Arra a kérdésemre, hogy mit tudunk csinálni otthon, azt a választ kaptam, hogy egyen paracetamolt és üljön bele langyos vízbe.

Nem volt mit tenni, ezért hazamentünk. Párom persze nem tudott ülni, ezért az ücsörgést mellőztük. Én ott idegeskedtem mellette, de teljesen tehetetlen voltam. Este 10 óra fele már 2 perce fájásai voltak, ezért ismét felhívtam a kórházat, ahol nem nagyon akarták, hogy átvigye, de kis erőltetés után belementek. Miután átmentünk, ismét várnunk kellett úgy 10-15 percet, mire egy nem túl kedves szülésznő közölte, hogy meg se nézi, mert biztos abban, nem történt túl nagy változás az elmúlt néhány órában, ezért haza kell mennünk. Mondtam, hogy otthon nem tudunk mit csinálni, de nem engedett. Szinte elzavart minket.

2016. július 21. Hajnal 2:30 körül:

Ekkor ismét felhívtam a kórházat és mondtam, hogy mindenáron átviszem a páromat, mert sűrű fájásai vannak és semmi nem segít. Úgy is történt. Kis erőltetés után belementek, hogy bent maradhasson a kórházban.

A következő 10! órában szinte semmi sem történt. Nem emlékszem pontosan, de talán 2-3 alkalommal néztek ránk, vettek vért és kapott infúziót, mert nagyon meleg volt aznap.

2016.július 21. Délután 12:10 körül:

Jött egy szülésznő, aki közölte, hogy segítenek a magzatvíz megindításában. Úgy 10 perccel később átmentünk egy másik szobába, ahol már nem volt senki rajtunk kívül. A magzatvíz elfolyása után kiderült, valami nem jó, mert a víz sötétbarna, már majdnem fekete volt. A szülésznő azt mondta, ez nem biztos, hogy baj, de valószínű, a baba bekakilt, ezért neki konzultálnia kell egy orvossal. Ez volt az első alkalom, hogy egy orvos is megnézte. 

A doktor azt mondta, két opciónk van:

1, Most azonnal megyünk a műtőbe és császármetszéssel kiszedik a babát. Hozzátette, hogy ő ezt preferálja.

2, Várunk még és bízunk benne, nincs semmi gond, de az idő múlásával egyre nő a komplikáció lehetősége.

Mondanom sem kell, nem kellett sokat agyalnia páromnak, szinte azonnal az első lehetőséget választotta.

2016.július 21. Délután 13:30 körül:

Páromat elvitték a műtőbe, nekem át kellett öltöznöm és mehettem utána. Mindenki felkészült  műtétre. A doktor elmondta, mi fog történni és mennyi ideig fog tartani. Azt hiszem, ekkor én már idegesebb voltam, mint párom.

2016.július 21. Délután 13:56:

A kisfiunk, Milán császármetszéssel a világra jött. Elmondhatatlanul gyönyörű volt. Rátették párom mellkasára és ekkor megszűnt a világ körülöttünk. Csak mi hárman maradtunk.

A műtét vége után átmentünk egy másik terembe, ahol néhány vizsgálatot végeztek páromon és megnézték a babát is. Úgy egy óra elteltével átmentünk egy újabb szobába, ahol eltöltöttünk közel három nem túl kellemes napot. Miért írom ezt? Nos, nem fogom most részletezni, mert akkor hosszan kellene még írnom, de tömören összefoglalom:

Amikor oda kerültünk, úgy tűnt, minden rendben lesz. Elfeledtük az elmúlt napok atrocitásait és csak a babára koncentráltunk. A védőnők nagyon aranyosak és segítőkészek voltak. Úgy éreztük, jó kezekben vagyunk. Aztán jött a műszak váltás és akkor is egy nagyon aranyos és fiatal hölgy jött oda hozzánk és érdeklődött a mama és a baba felől. Minden rendben volt. Sajnos én nem maradhattam bent, mert nem lehet látogatókat fogadni este 8 után, de én olyan 9 körül mentem haza.

2016.július 22. Reggel 8:00 körül:

Folyamatosan írogattunk egymásnak üzeneteket párommal, így nem voltam ideges. Szerencsére az éjszakai védőnő is nagyon kedves és segítőkész volt. Én gyorsan bementem a munkahelyemre, elmondtam, hogy megszületett a kisfiam és megkaptam a két hét apasági szabadságomat. Ezután azonnal vissza is mentem a kórházba.

A gondok itt kezdődtek. Az egyik legrosszabb dolog az volt, hogy minden védőnő más és más szoptatási tanácsokkal halmozta el páromat, amelyre egy másik védőnő azt mondta, hogy baromság és persze másikat mutatott. A baba még nem tudott szopizni, ezért nehezen ment a dolog. Sajnos nagyon keveset evett Milánka, de rendre azt mondták, ez normális. Közben kiderült, itt Angliában annyira nem szokás a szoptatás. Komolyan! A mi szobánkban, ameddig ott voltunk 5 másik, angol anyuka fordult meg és mind tápszeres volt. Egyikük sem próbálja meg erőltetni a hagyományos szoptatást. Rendben, nem mondom, hogy ez a norma, de nekem nagyon úgy jött át az egész.

Másnaptól sajnos már ne is igen foglalkoztak párommal. Ha valami kellett, akkor én mentem és megkerestem a védőnőt, majd ő mondott valamit, de rendre csak magát ismételgette. Ugye aggasztott minket, hogy a baba sír és nem sokat eszik. Amire a védőnő mindig annyit felelt; csak próbálkozzunk.

Bevittem a mellpumpát, de azt mindegyikük úgy elutasította, mintha valami sátántól származó, ördögi dolog lenne. Ebben az egyben sikerült mindegyiküknek egyetérteni. Ez kicsit vicces volt, de nem is erőltettük.

2016.július 23. Este 22:00 körül:

Egyszer csak megjelent egy doktor és megnézte a babát, majd közölte velünk, egy kis papírmunka után hazamehetünk, mert úgy néz ki, minden rendben van. Összepakoltunk és vártunk.... vártunk.... vártunk... Éjfél előtt nem sokkal megtaláltam az aktuális szülésznőt/ védőnőt - nem vagyok benne biztos, melyiket kellene itt használni -, akitől megkérdeztem, mikor is mehetünk. Ő meglepődve nyugtázta a dolgot és közölte, neki senki sem szólt, de megnézi. Visszamentem a szobába, majd további 3!!! órát vártunk, amikor is jött a szülészvédőnő és közölte, most már mehetünk, csak hozzam be a széket, amiben hazavisszük és megnézik. Így is történt, majd hazajöttünk. VÉGRE!

Sajnos a baba itthon is nagyon sokat sírt és kissé nehézkesen evett. Amikor megmérték 1-2 nappal később, akkor kiderült, hogy a születési súlyának - 3220 gramm - elvesztette a 10.8%-kát. A védőnő közölte velünk, hogy alkalmanként 60 ml anyatejet kellene neki adnunk. Ettől a pillanattól kezdve a párom elkezdte használni a pumpát, hogy pontosan tudjuk követni, mennyit is eszik a baba. És mit ne mondjak??? Innentől kezdve a baba megette a maga 60 milis adagját, majd alukál 3-4 órát és kezdjük elölről.

Nem mondom, hogy most minden tökéletes. Persze vannak apróbb problémák, amelyek megoldásra várnak, de jelenleg semmi komoly. A baba eszik, alszik és olykor még sír is. Folyamatosan lejegyezzük, mikor mennyit evett, hogy visszamenőlegesen is képben legyünk.

Sok munka vár még ránk, de boldogok vagyunk és mi is tanulunk minden egye nap!

Minden egyben és még annál is több

Az elmúlt hetekben - kis túlzással élve - a feje tetejére állt a világ Angliában. Két dologról lehetett beszélgetni: az Európa Bajnokság és az a bizonyos "Lépjünk kis az EU-ból, avagy sem?" kérdésről. Az elsőről már én is írtam néhány sort a korábbi bejegyzésemben, de a másodikról most fogok, majd ugyancsak néhány sort, mert nem szeretnék túlságosan belemenni.

Igen, az angolok megszavazták, hogy szeretnének kilépni az EU-ból. Ez tény és nincs is ezzel semmi baj. Mármint azzal nincs, hogy szavazást írtak erre ki, hiszen valami ilyesmiről is szól a demokrácia, amit hazánkban nem igazán ismernek a vezetők. Az én szemszögemből, mindössze egyetlen, nem túl apró probléma van ezzel, méghozzá a sok ostoba emberrel, akik elmentek úgy szavazni, hogy valójában nincsenek is tisztában azzal, mire és miért is szavaztak. Sok posztot láttam már én is közösségi oldalakon, de azokat, ahogy korábban bármi mással kapcsolatban sem, nem veszem alapul, mert a legtöbb valótlant állít. Azoknak a posztoknak csekély százaléka valós. Ámde, én itt élek és látom, hallom és tapasztalom, mik is történtek. Már most megjegyezném, hogy engem nem ért semmilyen atrocitás, nem kaptam rasszista megjegyzéseket. EDDIG! Mondjuk úgy, hogy nem azóta, hogy megtörtént ez a szavazás. Korábban volt-e negatív tapasztalatom? A válaszom egy határozott IGEN, volt.

Ezzel kapcsolatban azt kell, mondjam, hogy minden népnek, Magyarországnak is, meg vannak a maguk "fajtiszta" egyedei, akik úgy gondolják, hogy ők a tökéletesek abban a nemzetben és mindenki más húzzon el a fenébe. Itt is találkoztam ilyen alakokkal, akik az alkohol mámoros állapotának köszönhetően, feltüzelve kértek meg engem és a barátaimat egy alkalommal, hogy hagyjuk el a Pubot, különben elvágják a torkunkat. Máskor, amikor egy barátom került vitába egy angollal, akkor a rend rendíthetetlen angol őrei közölték vele, hogy az országot is hagyja el, ne csak a várost. Úgy hiszem, ezekről írtam már korábban. Eddig is voltak faji előítéletek és ezután is lesznek. Sajnos, részben meg kell értenem az angolokat, de nem minden esetben.

Az angolok közül sokan azt mondják, hogy elvesszük a munkájukat. Erre itt egy jó példa, saját tapasztalatból: Én egy gyárban vagyok operátor. Rengeteg emberrel dolgoztam már együtt az elmúlt években, de nagyon kevés angollal. Fél évig ügynökségtől jártam oda és más helyekre is, majd fél év után ez volt az első hely, ahol teljes munkaidő szerződést kaptam. Viszont, ha egy angol állampolgár jelentkezik, ő azonnal megkapja azt, amiért én fél évig güriztem és bizonyítottam. Lehetne erre azt mondani, ő angol és én mégis csak az ő országukban vagyok, és ez így fair dolog velük szemben, de nem az. A francokat az! Miért is lenne az? Ha meg van a képesítése és a tapasztalata, akkor azt mondom, hogy persze, jogos, de csak azért, mert angol, nem! Főleg, hogy a vezetőség tudja, nem fog nálunk maradni csak néhány hétig. Bizony. Az angolok, akiktől mi "elvesszük" a munkát, nem szeretik csinálni azt, amit a sok bevándorló megcsinál. Sokuknak az már az alja munka.

Én már egy hónapja! egy angol sráccal dolgozom, aki ha úgy gondolja bejön dolgozni, ha meg nincs kedve, akkor nem. Én nekem be kellene őt tanítanom a gép kezelésére. A srác nagyon jó fej, de az első 1-2 nap után tudtam, hogy belőle soha nem fog operátor válni. Nem érdekli, nem akarja tanulni és nem is emlékszik semmire, amit elmondok, vagy megmutatok neki. Viszont nem veszik le a gépről mellőlem. A vezetőség is tudja, de elnézik neki, mert angol. Nekem, meg kell most tanulnom egy másik gépnek a használatát, és az emberemet ott kellett hagynom az én gépemen, de a supervisornak mondtam, hogy ő egymaga, nem lesz képes a gépet kezelni. Így is van!

Az elmúlt egy hónapban 5-7 angol fordult meg nálunk, természetesen mindannyian azonnal megkapták a teljes munkaidős szerződést, de közülük, mindössze hárman maradtak itt a hónap végéig, abból kettő mondta már nekem, hogy nem akar itt maradni. Az egyik az én emberek történetesen.

Ez csak egy példa volt, de lehetne játszani a a pro és kontrát. Mindenkinek meg van a saját igaza és a tévedése is. Viszont, hogy visszakanyarodjak a lényegre, olyan emberek szavaztak, akik nincsenek képbe a valósággal és a dolgok súlyosságával, főleg nem a miértjével. Amikor úgy mennek el szavazni, mint sok magyar, hogy szavazok valamelyikre, mert az tuti nem nyer, akkor már bajok vannak. Vagy, amikor a szavazás másnapján, amikor már meg van a végeredmény azt mondja az ember, lehet hülyeséget csináltam, amikor a kilépés mellett szavaztam, mert a font értéke leesik, de a hitel meg nőni fog és így most megszopattam magam.

A szavasán másnapján az egyik angol kollégám ezt mondta egy MAGYAR kollégámnak "poénból": Húz haza kibaszott lengyel! Én megkérdeztem tőle, hogy miért olyan marja jó, ha kilépnek. Öt perc után már bántam, hogy feltettem a kérdést, mert nagyjából húsz percig ecsetelte a dolgot, de valahogy nem láttam benne a realitást. Csakhogy a gépen tönkrement és ő volt a szerelő, ezért nem tudtam mihez kezdeni, tehát hallgattam.

Egy másik érdekesség: Egy másik angol azt mondta, nem megy el szavazni, mivel, ha elmenne, akkor a kilépés mellett döntene, de az angolok nem dolgoznának annyiért neki, mint a lengyelek, magyarok, litvánok és a románok. A végén azért hozzátette, hogy mennyire utálja a románokat.

Újabb példa: Szavazás után szüneten voltam és megkérdeztem egy ANGOL! kollégámat, hogy mit gondol a váltogatjuk következő EB meccséről? A válasza ennyi volt: "Nem érdekel, én már nem vagyok angol!"

Skót kollégámat is kérdeztem, aki annyit mondott, hogy az angolok mind hülyék.

A mai napon pedig egy igazán hihetetlen dolog történt. Kicsit vicces, mert ezt szerettem volna igazából megírni, nem azt, amit eddig írtam. Szóval, párommal amolyan piac félén voltunk. Én egy régi angol ismerősömmel beszéltem, akinek történetesen egy magyar hölgy a barátnője. Páromat leszólítja egy idő, angol úriember és megkérdezte tőle, honnan jött. Párom elmondta, majd az úriember közölte vele, hogy szeretne elnézést kérni tőle az angol nemzet nevében. Ekkor már odamentem hozzájuk, majd ezt elmondta nekem is, amihez hozzátette, hatalmas hibáztak. Néhány percet még beszéltünk, majd kissé bánatos arckifejezéssel továbbállt.

A lényeg, én csak egy bevándorló vagyok itt, és úgy gondolom, nem is leszek soha több. A szavazástól függetlenül én ugyanúgy élem az életem, ahogy korábban, de már nem tudnám határozottan azt mondani, hogy itt sokkal jobb, mint otthon, mert ez nem igaz. Vannak jó dolgok és jobb dolgok, mint otthon, de ez nem a hazám

Szülinappal egybekötött 2:0 :D

Magyarnak lenni külföldön még sohasem volt ennyire jó! Nem tagadtam meg soha a magyarságom, de olyan büszke, mint ma még nem voltam arra, hogy magyar lehetek.

Hogy az elején kezdjem a mondandómat, tegnap volt a születésnapom. Munka után siettem haza, mert párom egy kis meglepetéssel várt már engem, és tudtam azt is, hogy hamarosan kezdődik - 44 év kihagyás után - a Magyar válogatott első mérkőzése Ausztria ellen. Egy kis ünneplés után már készültem is a meccsre. Szerencsére párom nagyon megértő volt velem és tudta, hogy én mindenáron meg szeretném nézni a magyarok párharcát.

A munkahelyemen - hogy tegyek egy apró kitérőt - sok nemzetiségű munkatársam van. Vannak lengyelek, szlovákok, románok, természetesen angolok és még írek is, de nem utolsósorban magyarok is. A portugál kolléga hazautazott, hogy otthon drukkoljon a barátaival. Tegnap még azok is várták a nemzeti csapatunk szereplését, akik egyébként nem rajongói ennek a sportágnak, de bennük is magyar vér folyik, amit nem tudtak elrejteni.

Természetesen az első összecsapás óta napi téma a mérkőzések esélyeseinek a latolgatása. Arról nem is beszélve, hogy egymás csapatainak is szinte ugyanúgy szurkolunk, mint a sajátunknak. A tegnapi pedig nagyon különleges volt számomra, mert 2:0-ás MAGYAR siker született. Ma reggel, amikor mentem dolgozni, jöttek a kollégák és gratuláltak nekem az elért eredményért és a csapat nagyszerű teljesítményéért. Hihetetlen jó érzés volt. Büszkén és boldogan dolgoztam. :D

Viszont az is hihetetlen és sajnálatos, de talán elkerülhetetlen is, hogy jönnek a felesleges lázadozások és ítélkezések. A népszerű közösségi oldalakon sokan nem tudnak örülni egy a tegnapihoz hasonló futball sikernek, amilyenre több 10! éve nem volt példa. Nem tudnak együtt örülni a több millió magyarral, hanem kritizálnak és azt sérelmezik, hogy más sportágat sikereit miért nem osztanak meg ennyien. Igen, minden egyes magyar siker, legyen az egyéni vagy csapat, megérdemli az ünneplést, de nálunk is, ahogy sok más országban a futball az egyik legkedveltebb sportág. A mi válogatottunk pedig nem volt valami eredményes az elmúlt években, de most végre kint vagyunk egy nemzetközi tornán és az első mérkőzésen, esélytelenebbként is diadalmaskodtunk. Ha csak rövid ideig is fog ez a mámor tartani, akkor is megérte, mert végre millióknak okoztak örömöt ezek a srácok!

Március 15.

Ma március 15-e van és ennek alkalmából hoztam egy kis meglepetést, ami nem más, mint Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeménye, de angol nyelven. Mindezt természetesen George Szirtes tolmácsolásában.

Az 5 Perc Angol és a Soundcloud jóvoltából mindenki meg is hallgathatja.

National Song

On your feet now, Hungary calls you!

Now is the moment, nothing stalls you,

Shall we be slaves or men set free

That is the question, answer me!

By all the gods of Hungary

We hereby swear,

That we the yoke of slavery

No more shall wear.

Slaves we have been to this hour,

Our forefathers who fell from power

Fell free and lived as free men will,

On land that was their own to till,

By all the gods of Hungary

We hereby swear,

That we the yoke of slavery

No more shall wear.

Whoever now his life begrudges

Deserves his death with thieves and drudges,

For setting his own worthless hide

Above his country’s need and pride.

By all the gods of Hungary

We hereby swear,

That we the yoke of slavery

No more shall wear.

The sword shines brighter than the fetters

It is the finery of our betters,

Of slaves and fetters we grow bored.

Leap to my side, ancestral sword.

By all the gods of Hungary

We hereby swear,

That we the yoke of slavery

No more shall wear.

Magyars, once more our name and story

Shall match our ancestors’ in glory

The centuries of shame and hurt

Can now be washed away like dirt.

By all the gods of Hungary

We hereby swear,

That we the yoke of slavery

No more shall wear.

And wheresoever we may perish

Grandchildren those graves shall cherish

Singing our praises in their prayers

To thank us that our names are theirs.

By all the gods of Hungary

We hereby swear,

That we the yoke of slavery

No more shall wear.

by Szirtes, George

Természetesen az angol mellett meg kell osztani magyar nyelven is, hiszen mégis csak a mi nemzeti ünnepünkről van szó.

Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek-haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongy élete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordtunk!

Ide veled, régi kardunk!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy híréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

5 dolog, amely más, mint otthon

Nos, ismét úgy kezdem ezt a bejegyzésemet, hogy régen nem írtam már semmit. Ez így igaz, de úgy gondolom, senki sem kíváncsi igazán a hétköznapi életemre, és nem is szeretném teljesen a nyilvánosság elé tárni. Viszont úgy gondoltam, ideje lenne írni valamit, mert mégis csak itt áll ez a blog és augusztus óta nem tettem közzé egyetlen bejegyzést sem. Éppen ezért ma egy olyan cikket fogok írni, amelyben szeretnék bemutatni néhány dolgot (5), amely sokkolhatja, esetleg meglepheti azokat, akik itt élnek és ismerkednek még az angol kultúrával.

1, Pub:

Ha azt mondom, "Pub", akkor a legtöbben valószínűleg egy kocsmára asszociálnak, amely hasonlíthat az otthoni kocsmákra. Nem mondom, hogy távol jár az igazságtól, de mégis.

Először is tudnunk kell, mi is az a pub és honnan ered. Az angol Pub szó a public house rövidített alakja, amelynek - egykor - az volt a rendeltetése, hogy az adott település vagy város lakói össze tudjanak gyűlni egy kis beszélgetésre, iszogatásra és játékra. Minden pub nélkülözhetetlen kelléke a csapolt sör, amelyet régebben házilag főztek. Az igazi pubok főként az angol kultúra által befolyásolt országokban fellelhető ivóhelyek. Egyéb részleteket itt lehet olvasni.

Mondhatnánk azt is, hogy a kocsma és egy szerény választékkal rendelkező étterem egyvelege. Nagyjából ez igaz is. Hiszen, ha csak egy kis sörözésre vágyunk a haverokkal, vagy munka után a kollégákkal, akkor beugrunk egy pubba, ahol számos sör közül választhatunk. Kaphatóak lager sörök is, ha valaki a világos söröket kedveli. Viszont, ha megéheznénk, akkor sincsen semmi gond, mert ételt is rendelhetünk...

Ha eredetileg azzal a céllal térnénk be, hogy elköltsünk egy kellemes vacsorát a családdal, barátokkal, vagy a párunkkal, akkor sincs semmi gond. Sok pub már úgy van kialakítva, hogy senki ne zavarja a másikat. Külön, kissé elszeparált helyen tudnak az emberek vacsorázni, másik helyen tudják nézni a sportot. Mondanom sem kell, hogy foci mindenek felett áll. Ami lényegesen más az otthon megszokott éttermekkel szemben, ha betérsz egy pubba és helyet foglalsz egy asztalnál, akkor a pincér nem fog kimenni hozzád és felvenni a rendelésed. Esetleg odamegy valaki hozzád, ad egy étlapot, hogy tudj választani, de kénytelen vagy odafáradni a pulthoz, elmondani, mit is szeretnél rendelni - étel, ital, desszert stb. - és az asztalod számát, hogy tudják, hova is kell mindezt kivinni. Ha ezzel végeztél, akkor fizetsz és visszasétálsz az asztalodhoz, ahol nem kell mást tenni, csak várni.

Hasonló a helyzet a kávézókkal és teázókkal is.

Lényegében a pubok nagyon hangulatosak lenni, de aki még nem járt egyben sem, nem is tudja igazán elképzelni, milyen is lehet. A sörözők és a kocsmák is más hangulatot, élményt adnak a látogatóknak, mint egy pub.

2, A pizsama:

A pizsama a megdöbbentő kategóriába tartozik. Ugyanis itt az emberek, és itt nem csak a gyerekekre gondolok, hanem némelyik felnőtt is, nemes egyszerűséggel képesek elmenni boltba, a városközpontba, szinte bárhova egy pizsamában. Ez nem vicc! Ez teljesen komoly! Számtalanszor találkoztam már emberekkel, akik pizsamában mentek el a boltba bevásárolni, vagy gyerekeket, akik az utcán rohangáltak benne. Olykor még cipő sincs a lábukon. Engem az első alkalommal ez teljesen meglepett, de a második, harmadik, negyedék és a többi után már kezdtem én is megszokni. NEM! Ezt nem vagyok képes megszokni. Mondja meg nekem valaki, MIÉRT? Értem én, hogy nincs kedve öltözködni, de az akkor is egy pizsama. A lényeg, hogy idekint a pizsama sokrétűen használható.

3, Nincs olyan, hogy hideg:

Úgy gondolom, ebben az országban az emberekben valami különleges vér folyik. Ugyanis sokan képesek télen is ugyanúgy öltözködni és kimerészkedni az utcára, mint nyáron. Nem számít, hogy kint mínuszok vannak, nem, kit érdekel, vegyünk fel egy rövid ujjú pólót egy rövidnadrággal. Oké, de mivel hideg van tegyünk fel sapkát is és vigyünk napszemüveget, mert van rá esély, hogy sütni fog a nap. WTF??? Most komolyan... Mi készteti arra az embereket, hogy mínuszokban úgy mászkáljon az utcán, mintha tombolna a nyár? Lehet, itt az emberekben van némi mazochista hajlam, de az is lehet, hogy teljesen másként érzik és élik meg a hőmérsékletet, mint én. Úgy gondolom erre sem fogok kapni kielégítő választ, de ez is abba a kategóriába tartozik, amelyet nem leszek képes megszokni.

4, Péntek van, igyunk, szombat van, igyunk... Máris hétfő?

4/1 Italozás, azaz basszunk be, de nagyon:

Az egyes pontban eléggé kielemeztem a pubot. Ide folytatnám egy kicsit a témát. Nem állítom, hogy itt nincsenek hasonló emberek, mint otthon. Azaz, reggel felkel, elmegy a kocsmába és a reggeli előtt már részeg. Ilyenek mindenhol találhatók. Ez független az országoktól és mindegyiknek meg van a saját története is. Viszont, bizony itt a viszont. Itt pénteken az emberek befejezik a munkát és a hétvégén mit csinálnak? Természetesen elmennek kikapcsolódni, ha szép az idő, és hasonló kellemes dolgokkal töltik a hétvégét. FRANCOKAT! Elmennek és leisszák magukat, majd szombaton, mikor felkelnek ott folytatják, ahol abbahagyták, majd hétfőn azon kapják magukat, hogy a hét csak hat napos, mert a vasárnap nem is létezik.

Rendben, a fenti írást nem szabad általánosításnak venni. Nem ez jellemző mindenkire, de azt kell, mondjam, hogy nagyon-nagyon, de komolyan, nagyon sok emberre igen. Azzal is ki kell ezt egészítenem, hogy sok bevándorló - nem, most nem azokról beszélek, akik napi szinten a hírekben vannak - is átveszi ezt a stílust. Sőt, ez az, amit nagyon sokan az ide költözők közül, a leghamarabb megtanulnak. Komolyan, ha jól belegondolunk, akkor ez egyértelmű. Inni minden nyelven ugyanúgy kell. Ha piásak vagyunk, akkor pedig a nyelvérzékünk is rettentően megjavul és olyan nyelveket is képesek vagyunk beszélni, amelyről korábban nem is hallottunk.

4/2 Vannak itt keményebb dolgok is:

Az alkohol mellé pedig a könnyebb drogok is társulnak. Nem próbálom meg megnevezni őket, mert ebben a témában nem igazán vagyok otthon. Volt olyan, hogy párommal és néhány barátunkkal elmentünk egy pubba - már megint az a fránya pub -, majd a sör nyavalyás mellékhatásának köszönhetően gondoltam, meglátogatom a mellékhelyiséget. Bent egy idősebb férfi állt és már nyújtotta is felém az egyik kezét, amire ráöntött egy kis port. Én meg csak néztem, nagy, boci szemekkel, hogy ez meg mi a fa..t akar tőlem. Mikor leesett neki, hogy én nem azt akarom, elkezdett meggyőzni, ennek az ellenkezőjéről. Elmondta, mennyibe kerül és nyomta felém a kezét. Én meg szó nélkül kettőt jobbra léptem és mentem vizelni. Az úriember nem esett kétségbe, hogy elveszítené a napi betevőt, hiszen jött egy másik srác, aki viszont hozzá igyekezett. Adta a pénzt, szippantott a kezéről, majd távozott. Hmm... Sosem végeztem még a mosdóban olyan gyorsan.

Egy volt angol kollégám mondta nekem, hogy három fajta angol létezik: az egyik iszik, a másik drogozik, a harmadik pedig mind a kettőt műveli. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ő melyik kategória, a válasz természetesen az egyik sem volt.

4/3 Na ki a legény a gáton, azaz az utcán?:

Természetesen, ha már olyan sokat ittunk és szívtunk, meg minden mást csináltunk, amelynek köszönhetően nem egészen vagyunk tisztában a tetteinkkel, nem múlhat el az éjszaka egy jó kis verekedés nélkül. Úgy gondolom, mindenki tudja, hogy a verekedés olyan, mint a piálás: mindig találni rá egy okot. Ez itt sincs másként. Igen vicces, amikor hétfőn bemegyek dolgozni, és látom a kollégám leápolt arcát. Vagy elmegyek egy boltba vásárolni és az eladó hasonlóan fest. Szinte rituáléja van a hétvégi ivászatnak és verekedésnek.

Ehhez annyit hozzá kell tennem, hogy a szórakozóhelyek környékén ott járőröznek a rendőrök is. Ha elkapnak egy-egy ilyen verekedést, akkor az nagyon kellemetlen is tud lenni, ha nem angol vagy. Ugyanis a rend rendíthetetlen őrei azon felül, hogy csakis te lehetsz a hibás, közlik azt is veled, hogy jobban jársz, ha az országot is elhagyod, nem csak a várost. Természetesen ezt sem szabad általánosításnak venni, de ott voltam egy esetnél, amikor két magyar ismerősömnek ezt mondták.

5, Gyermekanyák:

Otthon, Magyarországon egyre inkább később szülnek az emberek. Miért? Kérdezz meg valakit és szinte biztos hasonló válaszokat kapsz: Hova szüljek? Majd, ha meg lesznek az alapok. Meg ehhez hasonlók. Az emberek úgy gondolják, hogy előbb megteremtik a megfelelő hátteret, majd csak akkor szülnek, Sikerül? Szerintem nagy százalékban nem.

Idekint ez is máshogy van. Az egyik első dolog, amire rá kellett idekint ébrednek az, hogy a gyerekek, igen, gyerekek, milyen korán szülnek. Még csak tizenöt év körül vannak, alig hagyták el az általános iskola padjait, de legalább egy gyereke már van. Ez számomra azért szörnyű, mert még ők maguk is rettenetesen fiatalok és gyerekek. A tapasztalatlanság és valós felelőstégérzet teljes hiánya mellett kell felnevelniük a kicsiket. Nem egyszer látom is, ahogy ordítanak a gyerekekkel, rángatják és durván viselkednek velük. Ez is egy olyan dolog, amit soha nem fogok megérteni, de néhány ismerősöm elmondta, hogy miért is van ez így. Ezekre az okokra azért nem térek ki, mert nem tudom, mennyi a valóságalapja és mi az, ami nem.

Ez csak néhány dolog, amellyel találkoztam és azt kell, mondjam róluk, teljesen más, mint otthon. Természetesen, azt is hozzá kell tennem, hogy ezeket nem szabad általánosításnak venni. Nem minden emberre igaz és jellemző, de kétség kívül sokkal lehet találkozni.

Élménybeszámoló - Warwick Castle

Sajnos idén nem volt valami igazi nyár az Egyesült Királyságban. Éppen ezért nem is sokszor nyílt alkalmunk egy jót kirándulni, ezért nem is nagyon volt mit írnom ebbe a blogba. Most viszont eljutottunk egy olyan helyre, ami már régi uticél volt a számomra. Nevezetes: Warwick Castle.

Ámde mielőtt tennék egy rövidebb élménybeszámolót el kell árulnom, hogy a múltheti jó időt kihasználva meglátogattunk egy másik helyet, ami ugyancsak tervben volt már egy ideje, ami nem más, mint a Barnsdale Gardens. Oda azoknak érdemes menni, akik szeretik a természetet és a virágokat. Ugyanis, ahogy a neve is mutatja egy kertcsoportról van szó. Számos - ha jól emlékszem, akkor 39 - kisebb különböző kertecskét néthetünk meg, igen sokszínű virágokkal.

Itt van egy kis ízelítő a saját készítésű képeimből:

Szóval a Warwick Castle. Már az elején el kell mondanom, hogy aki teheti, menjel el oda. Amikor beléptünk máris egy fantasztikus és szemet gyönyörködtető kert várt bennünket, amelynek közepén egy szökökút állt. Mindenhol pávák mászáltak szabadon az emberek körül.

Amikor tovább indultunk maga a kastély fele, akkor döbbentem rá, hogy alig egy órával nyitás előtt máris több száz ember van jelen. A kastély falai alatt és a falakon belül is hömpölygott az emberáradat, de ez cseppet sem volt zavaró. Kivéve, amikor a büfénél úgy 15 percet kellett sorban állnom egy ásványvízért.
Rengeteg nagyszerű program és bemutató várja az érdeklődőket. Sokat megtudhatunk a kastély múltjáról. Részt vehetünk egy interaktív időutazáson a Time Tower-nek köszönhetően, amit én nagyon élveztem. Fel lehet menni a várfalra és a tornyokba, ahonnan nagyszerű panoráma nyílik a városra és a kastélyudvarra is. A kastélyon belül számtalan korahű ruhát, páncélt, fegyvert és egyéb kiegészítőket tekinthetünk meg.

Ha mégsem lenne elég számunkra ez a több órás túra, mert bizony szükséges hozzá jónéhány óra, akkor "lemerülhetünk" a kastély alatti alváligba a The Castle Dungeon-nak köszönhetően, amely visszavisz minket 1345-be. Azt azért megjegyezném, hogy kisgyermekkel nem érdemes lemenni. Az
egész hely sötét, komor és olykor még rémisztő is. Amikor elindultunk a mélybe, egy kisgyerek ilyedten rohant ki, aki után a nagymama sietett, majd néhány termen már túl voltunk, amikor is egy riadt nő kereste a kiutat. Szóval gyermekeknek és gyengébb idegzetűeknek semmiképpen nem tudom ajánlani. Különböző termekben betekintést nyerhetünk a középkori világba. Az orvoslásba, abba, miként is zajlott egy "tárgyalás", egy kis misztikumot is kapunk és sok egyéb részletet is megtudhatunk, mindezt közel egy órán keresztül. Ami a legjobb, hogy bevonják a látogatókat is a műsorba. Egyszer beléptünk egy terembe, ahol szörnyű bűz fogadott, középen egy emelvénnyel, amelyek körül padok voltak. Az emelvénnyel szemben ült a bíró, majd egyszer csak rám mutatott és mondta, hogy lépjek az emelvényre, mint vádlott. Megkérdezte, mi a nevem, honnan jöttem, majd bogarészott kicsit a könyvében, ahol természetesen megtalálta a bűnömet. Elkezdte sorolni, miket követtem el, majd megkérdezt bűnös vagyok-e. Természetesen nemet mondta, de ő azonnal azt kiabálta: HAZUG! Természetesen a végén bűnösnek kiáltott ki, miközben a többi látogatónak fújognia kellet. A legjobb mégis, amikor betértünk Warwick boszorkányának termébe. A vak sötétségben csak a látogatók sikolyait lehetett hallani.

Összességében nagyszerű az egész. Érdemes nyitás körül odaérni, különben elég messze tudunk leparkolni. Arról nem is beszélve, ahogy fentebb is említettem, elég sok időt vesz igénybe mindent végigjárni és megnézni a különböző műsorokat.

Végezetül itt van néhány saját készítésű kép a kastélyról:

Gondolatfoszlányok

Ismét a mostanában "megszokott", de sajnos igaz beköszönéssel kezdem a cikkem, azaz "Hosszú ideje nem írtam, de most itt vagyok." Ez így igaz. Az okok teljes mértékben lényegtelenek számomra is és azok számára is, akik olvassák a cikkeimet.

Az első, ami most eszembe jut. hogy mekkora szívás ez az angliai nyár. Igaz, én sohasem szerettem a túl forró és tartósan meleg nyarakat, majd a lehüléssel karöltvén megérkező kistesót, a vihart, amely kellemesnek nem mondható mennyei szerenádot ad, miközben fel-le kapcsolgatja az égi villanyt, mintha jobb dolga sem lenne. Viszont június végét tapossuk, és ezidáig szinte ízelítőt sem kaptunk a nyári hangulatból. Voltak kellemesebb napok, de valahogy idén az eső és a tavaszias időjárás dominál. Bár, ha lehet hinni az előrejelzéseknek, akkor holnaptól itt is beköszönt a nyár, de ha jól sejtem, akkor ez sem lesz túl tartós.

Frissítés:

Amint látni lehet a kezdésből, ezt a cikkemet június végén kezdtem, de ma már Július 5-e van, vagyis kimaradt néhány nap. Pedig ez nem is lesz egy túl hosszú cikk, de ez így alakult. Miért is akadtam el a második bekezdés után? Az ok nagyon egyszerű: Mindig ezer fele jár az agyam, és nehezemre esik leülni egy helyre és csakis egy dologra koncentrálni. Sokszor olyan érzésem van, mintha több darabra lenne vágva az agyam, ami miatt összekuszálódnak a dolgok a fejemben, így sokszor nem is tudom, mit is szeretnék, mivel kellene haladnom, mire koncentrálnom.

Az elmúlt időszakban több dologba is belevágtam, de egyiknek sem volt igazán értelme, ami miatt azt tudtam volna mondani, ez hosszabb távon is meg fogja állni a helyét. Viszont elkezdtem egy honlapot készíteni a Wordpress jóvoltából. A honlap egy hobbi és tanulás is egyben. Mi is lenne ez?

A honlapon cikketet közlök, amelyeket angol nyelvű oldalakról fordítok le. A cikkek mind a filmes világgal foglalkoznak. Hírek, előzetesek, információk és érdekességek. Minden nap igyekszem a lehető legtöbb cikket lefordítani és meogsztani az olvasókkal. Így két legyet üthetek egy csapásra, mert tanulhatok új szavakat és olyan dologgal foglalkozom, ami egyébként érdekel is. Van két segítőm is, akik olykor, ha van kedvük és idejük, akkor besegítenek nekem egy-egy cikk lefordításával, hogy azért naprakész maradjon az oldal.

A honlap - Ha valakit érdekelne. - ide kattintva elérhető. Jelenleg .wordpress.com a végződés, de már megvan a rendes .com-os domain is, amely hamarosan aktiválva is lesz, de még dolgozom egy kicsit a honlapon. Lehet Like-olni is Facebookon. :D

Ha már július, akkor megérkezett a nyár hozzánk is. Bizony! Ez már nagy szó, mert eddig nem sok mindent lehetett tapasztalni a jó időből, viszont én úgy gondolom, ez már sok is. A 30+ fokos hőmérsékletet nem nekem találták ki. Néhány napig még el lehet viselni, de amikor éjszaka nem tudok aludni, mert 28 fok van a szobában, az már nem túl kellemes, de legalább nyár van. Most ennek kell örülni!

Hamarosan ismét megyek haza Magyarországra, amit már várok, mert amióta külföldön élek egyszer sem sikerült nyáron hazautazni. Így ez most már jó lesz. Már alig több mint három hetet kell várni.

Ez tudom, nem a reklám helye, nem is annak szánom, de Csongrádon tartják minden nyáron a KTN Fesztivált, amire 3 éve nem jutottam el, de most nem fogom kihagyni!!!

További kellemes nyarat mindenkinek!