Néhány szó a költözésekről - És egy rövid monológ tőlem...

Az élet nagy dolgai mind az emberekben zajlanak. Érzések, vágyak, álmok és ábrándok, amelyek vezetnek minket életünk során, és az emberek a múltbéli cselekedeteinkből levont következmények összességeként tekintenek ránk. Manapság elfelejtetünk élni. Álmokat és elképzeléseket hajszolunk egy életen át, hogy a végén elmondhassuk; Néhány dolgot sikerrel teljesítettünk! De valóban ez lenne az élet rendje? Nem mondhatom meg a választ. Én is a bennem zajló események láncreakciójának vagyok az áldozata, de mégis hiszem, hogy a sorsom a saját kezemben van. Én döntöm el, milyen legyen a jövőm, s az élet az, amely akadályokat gördít elém.

Mielőtt bármibe is belekezdenék meg kell köszönnöm az olvasóknak a lankadatlan figyelmüket. Az elmúlt két hónapban rohamosan megnőtt ennek a blognak a látogatottsága, aminek nagyon örülök. Bízok benne, hogy ez a növekvő tendencia megmarad, de külön megköszönöm azoknak, akik bármilyen közösségi oldalon ajánlják a blogomat.

A nagy költözködések

Ez a hét sem telt el események nélkül. A múlt héten eldöntöttem, hogy ismét költözni fogok. Az elmúlt három hónapban a negyedik költözésemre került sor. Viszont nem ugrok ennyire a dolgok közepébe. Kezdem inkább az elején.

1. szoba

Decemberben - Zolinak köszönhetően - egy viszonylag nagy szobába költözhettem be, amelyben volt egy nagy ágy, egy gardrób, egy kis polc, egy hűtő és egy mikró. Nem volt a legjobb szoba, de kezdésnek megtette. Már akkor el volt döntve, hogy átköltözöm egy másik házba - ahol Zoliék laknak - karácsony után nem sokkal. Szóval az első szobán nem volt túl rossz, de nem szerettem a házban lakni. Olyan volt, mint egy kisebb tömegszálló. Összesen tizenöten laktunk ott. A konyha szinte mindig foglalt volt, és erre a sok emberre két WC és ugyanennyi fürdőszoba volt. Már nagyon vártam, hogy költözhessek, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztük. Arról nem is beszélve, hogy a szobáért hetente 80 fontot fizettem, ami indulásnak nem volt túl kevés.

2. szoba

Már a januárt tapostuk, amikor nehezen, de elköltözött a lengyel srác a nekem szánt másik szobából és én átmehettem. Az is hasonló paraméterekkel és berendezésekkel bírt, mint az előző, de legalább már barátok között voltam, viszont már "csak" 70  fontomba fájt hetente. Az átköltözésem hétvégéjén a tulajdonos máris bulit szervezett a házba. Mint kiderült az a ház amolyan buli hely. Ha jön a jó idő, akkor 1-2 hetente mindig csinálnak valami összejövetelt. Persze az ott lakókra meg magasról tettek. Én például egy tízórás műszak után értem haza, de ami ott fogadott az szavakba nem elmondható. Mintha egy disznóólba léptem volna be. Sikerült hideg vízben lezuhanyoznom, mert a fűtésünk időközben elromlott. Alig nyugodtunk le, mikor is jött a tulajdonos, hogy át kell költözöm egy másik szobába, mert ahol éppen tartózkodom, azt kiadta valaki másnak 80 fontért. Persze mondta, hogy nem kell messzire mennem, mert a nappalinkat kialakítja nekem szobának. Nem mondhatom, hogy örültem, de nem volt kedvem sem vitatkozni vele.

3. szoba

Azon a héten a tulajdonosunk, aki egyébként egy építkezéssel foglalkozó cégnél dolgozik, szétbombázta az egyébként sem túl nagy konyhánkat. Napokig használhatatlan volt, mert reggeltől-estig bontott, épített és javítgatott. Végül elkészült az új nappalival, majd a régi kialakította "szobának".  Hogy is nézett az ki? Képzeljen el mindenki egy ablaktalan szobát. Megvan? Helyes! Most képzeljen mindenki hozzá egy üvegajtót, ami a nappalira nyílik. Az is megvan? Nagyszerű! Nos... Így nézett ki az újdonsült szobám, amit 70 fontért vesztegetett a tulaj hetente. Ismétlem... 70 fontért! Levegő nem volt, szellőztetni alig lehetett, napfényt is csak nyomokban "tartalmazott", arról nem is beszélve, hogy ha valaki a nappaliban vagy a konyhában tevékenykedett, akkor mindent hallottam. A nappali ajtajában való cigizést már nem is említeném meg. Ezek miatt a dolgok miatt a költözés mellett döntöttem. Úgy gondolom, hogy ha már távol vagyok mindentől és mindenkitől, amit és akit szeretek, akkor is valami minimális kényelmet szerezzek magamnak. Abban a szobában sem kényelem, sem nyugalom nem volt.

4. szoba

A Plus Wipes-ban megismerkedtem és összebarátkoztam Gáborral. Néhány hete felajánlott egy kis szobát az ő házukban, ami elég szép környéken van. Eleinte bizonytalan voltam, mert nem ismertem senkit ott Gáboron kívül, emellett már nagyon untam a költözködést, de múlt héten mégis elszántam magam. Azt hozzá kell tennem, hogy sok dolog közrejátszott, amelyeket most nem ecsetelnék. Így múlthét szombaton átjöttem, hogy ismét szemügyre vegyem a szobát és határozottan tetszett. Nem nagy, de barátságos. Gáborral elkezdtünk sörözgetni és lassan megjelent a ház többi lakója is. A vége az lett, hogy a sörök mellet előkerült nem kevés pálinka és egyéb italok is, amelyekre nem igazán emlékszem már. Azaz sikerült rendesen berúgnunk, de nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó fejek voltak a leendő lakótársak, amely azért megnyugtatott. Kedden át is költöztem. Ez a ház és az itteni közösség merőben más, mint amit eddig tapasztaltam. Az előző helyeken hiányoltam a munkamegosztást és a közös dolgokat. Itt minden megvan, ami ugyancsak szimpatikus.

Itthon 2. rész - Egy kis beszámoló...

Prológus

Ez az írásom már most úgy érzem, hogy az eddigi leghosszabb lesz. A gondolatok hihetetlen gyorsasággal cikáznak az elmémben, így félek, hogy lesz olyan, amely most az eszemben van, de mire oda kerülne a sor, már csak ködös emlék lesz. Azért megpróbálok mindent eme virtuális lapra vetni, hogy így osszam meg a gondolataimat az olvasókkal. Ebből kifolyólag el is érkeztem az egyik legfontosabb dologhoz. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvassa a blogomat. Igaz nem igazán érkezik megjegyzés vagy észrevétel itt, de amit otthon tapasztaltam az nagyon meglepett és elmondhatatlanul jól esett. Ahogy otthon voltam többször is megállítottak emberek az utcán, hogy olvassák a blogom és nagyon tetszik nekik. Úgy gondolom, ennél több nem is kell nekem. Szóval köszönöm mindenkinek!

Pillanatkép:

A szobámban néma csend honol, miközben hallgatom az esőcseppek dallamát a nappali ablakán. A szürkeség csendben kopogtat az ajtómon, s akaratom ellenére, lassan kiszorítja a halovány fényt az ablaktalan falak sújtotta szobából. Én csak ülök és figyelek, miközben a gondolatok aranyló villámként cikáznak valahol az elmémben és egy-egy emlékkép elevenedik fel előttem, mint valami fénykép, de ugyanolyan gyorsan el is tűnik a semmibe...

A visszatérés

Szerdán egy újabb hosszú utazás után visszatértem Angliába, hogy ismét belevessem magam az itteni élet forgatagába. Az első, amit megtapasztalhattam az itteni zord időjárás. Otthonról szinte tavaszias idő volt, amikor eljöttem - tudom, most ott is ítéletidő tombol -, itt viszont alig két fok várt. Egy rövid vonatozás után pedig szakadó hó fogadott. Kezdésnek nem volt valami kellemes. Elég későn sikerült lefeküdnöm, de nem zavart, mert tudtam, hogy van négy napom még, amikor lesz időm pihenni. Gondoltam én...

Egy nem várt hívás

Másnap egész korán keltem, de nem volt "itthon" tej, ezért nem tudtam kávézni. Tudni kell, hogy én csak tejjel iszom meg a kávét. A lényeg, hogy gondoltam várok egy kicsit, majd bemegyek a boltba. Addig pakolásztam, mostam és egyéb hasonló dolgok. A nap szépen sütött, ami jó kedvvel töltött el, az előző napi hideg és hó után. Kilenc óra körül csörgött a telefonom. Az ügynökségről hívtak. Sarah volt az, aki megkérdezte, hogy sikeresen visszaértem-e, majd amint mondtam, hogy igen, ő azonnal kész tények elé állított, azaz most azonnal be kellene mennem dolgozni az RCS-be. Persze nem mondtam nemet, mert elvégre dolgozni jöttem ki, de nem vártam ezt a hívást.

A bonyodalom

Miután sietve bementem az irodába, mondtam Anette-nek, hogy engem hétfőre várnak a Plus Wipes-ba vissza. Erre ő közölte velem, hogy a beléptető kódomat zárolták. Nos, hogy világos legyek: A Plus Wipes-ba be kell ütni egy háromjegyű kódot, majd tenyérbehelyezés és ezzel azonosít be a rendszer. Nekem azt a bizonyos kódomat állítólag zárolták. Ezen picit felhúztam magam, mert megkérdeztem, hogy miért, de nem kaptam korrekt választ. Abban állapodtunk meg, hogy talán pénteken elmegyünk és újra regisztrálunk, mert azt csakis ott bent a munkahelyen lehet, de Anette is kell hozzá. Ezzel máris sikerült bearanyozni az egész napomat.

Ámde nem úsztam meg ennyivel. Délután egy-kettő körül megjelent ismét Anette az RCS-nél, majd odajött hozzám, hogy péntek reggel hatra bemennék-e ismét dolgozni? Kérdeztem, hogy mi lesz a Plus Wipes kóddal, de számára az akkor mellékes volt. Ismét igent mondtam, mert elég kellemetlen helyzetbe kerültem a kódom zárolása miatt. Azért nem hagytam ennyiben a dolgot. Írtam Gábornak, akivel együtt dolgozok a Plus-ban, hogy beszéljen már egy vezetővel, hogy mi is van. Majd öt óra körül válaszolt, hogy be vagyok írva a következő hétre, meg tőle már kérdezte az egyik supervisor, hogy mikor jövök vissza. Szóval ott számítottak rám, de az ügynökség elkezdett szívatni. Nagy szerencsémre hatóra előtt néhány perccel ismét megjelent Anette, mert hozott az éjszakai műszakra új embereket, én meg lerohantam és elmeséltem neki, mit beszéltem Gáborral. A válasz annyi volt, hogy akkor menjek. Így menni fogok és kész. Azért ma még bementem az ügynökségre, hogy a következő két szabadnapom egyikén elmennék valahova dolgozni, így vasárnap reggel hatra mehetek a Pauleys-ba a kellemes három fokba dolgozni. Mint írtam... ezért vagyok itt.

A visszatérésem első napjai és élményei ilyen kellemesek voltak. Ma estére egy kis pálinkázós, sörözgetős estét terveztünk el, amit hamarosan el is kell kezdeni. Én a bemelegítés felénél járok, mert egy doboz Carlsberg már félig üres.

Magyarország - 1-2 nap

Ahogy írtam korábban, elég vegyes érzésekkel utaztam haza. Az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy apumtól végső búcsút tudjak venni, emellett jó lett volna látni a családom és a barátokat és persze egy régi hölgy ismerősöm is megígérte, hogy találkozunk. Azt hozzá kell tennem, hogy ő régen nagyon sokat jelentett számomra, de az elmúlt jó tíz évben alig tartottuk a kapcsolatot.

Az első nap az utazással telt. A repülőn már egyáltalán nem féltem, de a hosszú utazás azért kikészített. Későn is értünk haza, ezért szinte azonnal elmentem aludni. Másnap úgy döntöttem, hogy nem csinálok semmi hasznosat, egyszerűen csak felkeresem az ismerősöket. Ezt is tettem. Többször is elmentem a Hangulat nevezetű kis kocsmába, ahol számos baráttal találkoztam, meglátogattam a volt munkahelyem, kávézgattam Zolival. Szóval, tényleg semmi hasznosat nem csináltam, de már akkor úgy éreztem, mintha nem is oda tartoznék. Kissé idegennek éreztem mindent. Hiába voltak ismerősek a helyek, a dolgok az emberek, valahogy úgy éreztem, mintha egy számomra idegen helyre csöppentem volna. Délután hazamentem. Az egyik legrosszabb élményem volt, mert apum szobájába lépve alig bírtam visszatartani a sírást. Az emlékek özönvízként zúdultak rám és elfogott az a mérhetetlen hiányérzet. Sikerült erőt vennem magamon, de idő kellett hozzá. Aznap nem is tudtam még otthon aludni. Inkább visszamentem anyumékhoz.

Magyarország 3-4 nap

Másnap délelőtt elintéztem mindent apum temetésével kapcsolatban. Az ismét nem volt egyszerű dolog. Ebbe nem megyek bele részletesen, mert úgy gondolom, hogy ezt csakis rám és a családomra tartozik. Úgy éreztem el kell menekülöm otthonról, ezért felhívtam a fentebb említett bájos hölgyet, hogy lenne-e kedve velem ebédelni. Persze ő egy másik városban dolgozik, de nem érdekelt. Nagy örömömre igent mondott, így átmentem hozzá. Kissé izgultam, mert hosszú ideje nem találkoztam vele és bennem még tizenéves emlékek és érzések kavarogtak. Azt be kell vallanom, hogy nem volt egyszerű délután. Idekint Angliában nem változik úgy az időjárás, ahogy az ő hangulata. Néha csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik, de összességében  valahogy elvarázsolt. Nem próbált meg mást adni, mint aki, nem próbált meg szédíteni, nem rejtette el a valódi önmagát, amivel felkeltette az érdeklődésem. Pedig be kell vallanom, hogy a találkozás előtt nem úgy gondoltam rá, mint nőre. Egyszerűen csak érdekelt.

Másnap ismét el kellett intéznem egy halom dolgot. Adóbevallás, számlák, néhány fontosabb találkozás, majd azon kaptam magam, hogy már este van. A fentebb említett hölgy - nézze el nekem mindenki, hogy nem nevezem nevén... nem, nem Voldemort - Szóval megbeszéltük, ha hazajön, akkor elmegyünk valahova vacsorázni. Mivel városon belül kevés volt a lehetőség, ezért az irányt Szentesnek vettük, de végül sokkal közelebbi kis étterembe mentünk, ami nagyon tetszett mind a kettőnknek. Egy hihetetlen kellemes estét töltöttünk el együtt. Ami után már komolyabban felkeltette az érdeklődésemet.

Magyarország 5-6 nap

Ez a két nap igazából az ivászatról és a szórakozásról szólt. Az otthoni barátokkal megbeszéltem, hogy este elmegyünk uszodába és iszogatunk a meleg vízben, miközben meghívást kaptam egy házibuliba szombatra. A péntekem ismét rohangálással telt és aznap végső búcsút vettem apumtól is. Nem mondom, hogy könnyű volt, de végre megadhattam neki a végső tisztességet.

Be kell vallanom, hogy estére nem is volt sok kedvem elmenni iszogatni, mert nem igazán volt hozzá hangulatom, de úgy döntöttem, hogy nem fogok magamba fordulni. Határozottan jó estét tudhatok magam mögött, de ha azt mondom, hogy iszogatás, motorozás, rendőrség és komoly büntetés, akkor sok ember azonnal tudja, hogy miről beszélek, akik pedig nem, azok is ki tudják következtetni. A pénteket a Hangulatban zártam.

Másnap nem is keltem túl korán. Egész nap elég fáradt voltam. Ismét találkoztam néhány baráttal és akkor döbbentem rá, milyen gyorsan is telnek a napok. Este, Anettnek köszönhetően - nem, ő nem az ügynökséges Anette - elmentem egy házibuliba, ahol határozottan jól éreztem magam. Valahogy jól esett a régi társasággal beszélgetni és iszogatni. Bencével elpusztítottunk egy üveg whisky-t, amivel megalapoztuk az esténket. Onnan áttaxiztunk a Hangulatba - hova máshova? -, ahol ismét ittunk egy keveset, majd a helyi szórakozóhelyre, ami inkább valamiféle tiniközpont, semmint a korombelieknek való hely, de akkor nem érdekelt minket. Ott ismét sok ismerős arccal találkoztam, ami ugyancsak nagyon jó érzés volt, de az alkohol addigra már igen komoly befolyással volt az elmémre, így kiestek bizonyos dolgok.

Magyarország 7-8-9 nap

Vasárnap többnyire pihenéssel ment el, ahogy a hétfő is. Otthon az egyik legjobb dolog a vezetés volt. Már nagyon hiányzott, hogy volán mögé ülhessek. Elég sokat is vezettem azalatt a néhány nap alatt, de nem is tudom igazán szavakba önteni, hogy milyen jó érzés volt. Így, amikor tehettem mentem valamerre, ha másért nem is csak a vezetés élménye miatt. Vasárnap este ismét találkoztam a sokat említett hölggyel, amikor is megbeszéltünk igen sok dolgot, ami kettőnket érintett. Azt kell mondanom, nem gondoltam volna, hogy így alakul, de vegyes érzésekkel zárult az egész. Kialakult egy kölcsönös szimpátia, de ahhoz kevés, hogy kibírjon egy ekkora távolságot. Persze úgy döntöttem, nem hagyom ennyiben, de valljuk be, hogy nem vagyok könnyű helyzetbe. Viszont én szeretem a kihívásokat! Azt nem tudom, hogy fog kialakulni belőle bármi, egyáltalán egy barátságnál lesz-e több, de akármi is lesz, én örülök, hogy így alakult.

Kedden készülődtem a másnapi útra, sőt még elmentem fát is pakolni, meg maradt egy-két elintéznivaló, amelyre muszáj volt még időt szakítanom.

Befejezés

Így a végére azt kell mondanom, nagyon jó volt otthon lenni, de az idő hihetetlen gyorsan elszállt. Viszont rossz látni, hogy az ország mellett a város is mennyire pusztulóban van. Számos üzlet és bolt bezárt. Olyan helyek voltak zárva, ahova korábban eljártam. Nem tudom meddig mehet még ez a dolog. Nem tudom mi lesz a vége, de én bízok benne, hogy Magyarország képes lesz talpra állni és új, együttes erővel megmutatni a világnak, hogy igenis, Magyarország egy olyan ország, ahol van jövője az embereknek. Remélem, hamarosan nem kell azért külföldre menni a mostani fiataloknak, hogy meg tudjanak élni, hogy fel tudják építeni a jövőjüket, hanem otthon is képesek lesznek megtalálni a számításaikat.

Március 15-e alkalmából szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani egy 2010-es versemet, ami nem közelíti meg a nagy költők verseinek színvonalát, de sok mindent elárul az én érzéseimről.

"Magyarország, szép hazám"

Itthon 1. rész

Mit jelent itthon lenni? Teszem fel magamban a kérdést minden egyes nap, de eddig nem leltem meg a választ. Rettegve jöttem, mert fájó érzések ébredtek fel bennem, mint elnyomott emlékek, amelyeket a legfontosabb ember elvesztése miatt érzek még mindig. Mégis jó érzés is kerülgetett és számtalan kérdés, amelyekre buzgón kerestem és keresem a válaszokat, mind magamban, mind a körülöttem lévő világban. Mit jelent itthon lenni? Lassan körvonalazódik a válasz, de a sötétség végén nem biztos, hogy a fény vár...

Úgy döntöttem, hogy az itthon eltöltött napokról írok egy két részes beszámolót. Már félúton járok és az idő rohamosan fogy, de úgy érzem, hogy a mai nap lesz mind közül a legnehezebb. Viszont nem ugrok ismét ennyire a dolgok közepébe.

Ahogy közeledett a hazaút napja folyamatosan azon gondolkodtam, hogy valóban haza szeretnék-e már most jönni. Az érvek és ellenérvek kemény csatája zajlott napokig bennem. A munkahelyemen kezdtek már jól alakulni a dolgok, éppen ezért úgy éreztem, hogy nem jó az időpont. Viszont három fontos dolog volt, ami miatt az utazás mellett döntöttem.

Az egyik, hogy szerettem volna már látni a barátaimat és a családomat. Mégiscsak magam mögött hagytam mindent és mindenkit és hónapokig nem is tudtam a legtöbbjükről semmit.

A másik - és számomra a legfontosabb -, hogy le tudjam zárni magamban apum elvesztését. Ez a legnehezebb dolog. Félve léptem be a házba, ahol apum élt, a szobába, ahol aludt és összeszűkült gyomorral nézegettem a holmijait. Amint lehetett elintéztem mindent a temetésével kapcsolatban. Tudtam, hogy nem lesz könnyű ez az egész, de sokkal nehezebb, mint amire számítottam. Rettenetesen meg kell erőltetnem magam, hogy képes legyek megőrizni a tartásom, de úgy gondolom, hogy egyenlőre megy. Ma végső búcsút fogok venni a halandó lététől, de tudom, hogy valamilyen formában mégis velem marad örökre.

A harmadik dolog pedig egy személy, aki olyan, mint az időjárás: Egyik pillanatban ragyog, mint a nyári napsugár, majd hirtelen hűvössé válik, mint a friss zivatar, de eszmélni sincs időm, mert alaktalan bestiaként csattannak szavai, hogy a hirtelen támadt kedvessége zavarba ejtő módon bizonytalanítson el. Mégis minden alakja, minden váltása egy olyan személyiséggé formálják, amely valahogy elbűvöl engem.

Szóval érvek és ellenérvek mérlegelése közepette  döntöttem a hazajövetel mellett. Sok mindenre és mindenkire még nem volt időm, de van még hátra néhány napom.

Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy megállt itthon az idő, mégis megváltozott minden. Valahogy nem találtam a helyem. Ismerősek voltak az emberek, az utcák, a táj, de valahogy mégis idegennek tűnt az egész. Ekkor értettem meg egy barátom szavait, aki az utazásom előtt mesélte el a saját tapasztalatait. Felfogtam, hogy mennyire igaza van. Itthon mindenkinek a számára kijelölt mederben folyt tovább az élete , de én már nem voltam ott. Ennyire rövid idő után még nem nagyon, de elidegenedtek tőlem, ahogy én is tőlük. Nem volt sok ez a néhány hónap, mégis elég volt arra, hogy olyan apró rést hozzon létre, amely egyre inkább egy tátongó szakadékká szélesedik, és a végén lehet, hogy már nem fogok tudni én sem átlátni a túloldalra.

A hétvégét most a barátaimmal töltöm és igyekszem feledni a gondokat.

Ez csak egy kis ízelítő az itthon eltöltött néhány napról, de megígérem, hamarosan egy részletesebb beszámolóval fogok jelentkezni, de azt már ismét Angliában írom meg.

Hamarosan újra otthon leszek...

Péntek reggel hatóra. Kinyitottam a szobám ajtaját, hogy egy kis fényt csempésszek az ablaktalan falak sújtotta sötétségbe, de szomorúan vettem észre, hogy kint az eső és a féktelen szürkeség az úr. A kerítésen egy feketerigót pillantottam meg, amint összekuporodva hagyja, hogy megtisztítsák az esőcseppek, miközben apró, narancssárga csőre egy kis vidámságot lehelt az egyébként színtelen és egyhangú tájképbe. Én továbbra is álmos tekintettel nézek ki az ablakon és a mozdulatlan tájkép hirtelen életre kelt, mert a szél lágy táncra hívta a csupasz fákat, amelyek kissé esetlenül, de engedelmeskedtek a láthatatlan erőnek. A távolban házak sorakoznak egymás mellett rendezetten, de az utcák üresek. Alszik még a város.

Még három nap... Azonnal bele is ugrok a dolgok közepébe. Mit is jelent ez a három nap? A válasz egyszerű: Tegnap egy időre befejeztem a munkásságom Angliában, mert három nap múlva utazom haza egy rövidebb időre. Mivel a jelenlegi cégnél mindössze egy hónapja vagyok, ezért az elmúlt napokban sokat gondolkodtam azon, mi lesz, amikor visszajövök? Nem voltam biztos abban, hogy visszatérhetek, de nagyon bíztam és bízok is benne. Korábban már írtam, hogy a vezetők számítanak rám, ezért igyekeztem el is hinni, de ez nem olyan egyszerű. Tegnap viszont a tízórási szünetre mentem ki, amikor Mark, a manager megállított, hogy beszélni szeretne velem. A mondandója lényege az volt, hogy 18-án visszavárnak. Ennek a hírnek nagyon örültem. Mivel én a hét közepén jövök vissza, ezért azt a hetet már nem bontják meg, de a következő hétfőn már számítanak rám. Az igazság az, hogy nem csak azért szeretnék visszatérni oda, mert kell a munka, hanem azért is, mert tetszik, amit csinálok. Nem mondom, hogy könnyű, azt sem, hogy egyszerű, de valamiért engem megfogott. Korábban sohasem dolgoztam ehhez hasonló gépeknél, főleg nem kezeltem azokat, de Gábor igyekszik megmutatni nekem a masina működését, és megpróbál belőlem is egy operátor félét összehozni. Én pedig igyekszem jó tanuló lenni.

Végezetül el szeretnék mesélni egy friss történetet. Múlt hét szombaton kijött egy 22 éves hölgy Magyarországról. Az édesanyja itt él már egy ideje, ezért a lánya is úgy döntött, hogy szerencsét próbál. Az angol tudása jó, esze van, ezért bátran belevágott. Hétfőn Zolival - ő segített korábban nekem is - elmentek a Quest ügynökségre, hogy regisztráljanak. Ámde előtte én már beszélgettem kicsit az édesanyjával, aki elárulta nekem, hogy a lánya oda szeretne menni dolgozni, ahol én is vagyok. Én azt mondtam, hogy oda kerülhet, de nem azonnal. Ezért azonnal én lettem a rossz fiú, ami nem különösebben zavart. Úgy vagyok vele, hogy mindenki csináljon, amit akar és járjanak szerencsével. Szóval hétfőn Zolival bementek az ügynökségre, regisztrálták, amiben az angol tudása sokat segített, de mondták neki, hogy most nincs munka. Kedden ismét bementek, akkor közölték vele, hogy menjen be szerdán is, majd akkor regisztrálják a munkahelyre is. A procedúra megismétlődött másnap is, de sajnálattal közölték vele, hogy most nem kell ember oda.

Ebből kifolyólag szeretném tanácsolni mindenkinek, ha úgy dönt, hogy kijön az Egyesült Királyságba dolgozni, akkor az elején ne válogasson. Ha ügynökséghez regisztrál, akkor ők fogják megszabni a feltételeket és nem szeretik, ha ez fordítva történik. Előbb mindenkinek bizonyítani kell. Erről egy másik történet is eszembe jutott, amit ismét megosztok most az olvasókkal.

A városban számos ügynökség van, de tudok egyről, amely komoly listát vezet az általuk kiközvetített emberekről. A történet a következő: Elküldik a jelentkezőt dolgozni, majd lekérik az információt, hogy miként dolgozott, milyen volt a teljesítménye és hasonlók. Ha az ember nem felel meg, akkor lista azon oldalára kerül, amelyiken nem igazán fog onnan munkát kapni. Ámde, ha jól teljesít, akkor garantált, hogy küldeni fogják a későbbiekben is.

A lényeg, hogy ez gondolom máshol is így megy. Ha jól dolgozol, akkor küldeni is fognak, de ők döntik el, hova. Idővel lehet majd válogatni, lehet keresgélni, de az elején tűrni kell és néha nagyot nyelni. Mégis bízni kell, hogy jobb lesz, mert jobb lehet, ha valóban akarjuk.