A mai napon visszakanyarodok a múltba és egy kis összefoglalóval jelentkezem.
A hirtelen döntés:
Aki olvasta a blogom tudja, nem egy előre eltervezett döntés vezetett oda, hogy útra keltem. Mindössze egy szerencsés véletlen és egy barát segítsége egy jó pillanatban. Otthon sok időm ment el a munkakereséssel, de sajnos nem voltam könnyű helyzetben. Apum nagyon beteg volt és nem szerettem volna magára hagyni - később mégis ezt kellett tennem. Éppen ezért igyekeztem a lakóhelyem környékén keresgélni, de sajnos a lehetőségek közel álltak a semmihez. Végül a fent említett barát javaslatára és biztatására úgy döntöttem - Apum hathatós támogatásának köszönhetően. -, hogy megpróbálok Angliában érvényesülni. Alig több mint egy hetem volt mindent elintézni, de sikerült szinte mindent megoldanom.
Az első hónap és a tragédia:
2012 végén egy szombati napon érkeztem meg a ködös Angliába igen csekély nyelvtudással. Meglehet, ma már nem is merném nyelvtudásnak nevezni. Mivel én azért jöttem ki, mert bíztam abban, egy ügynökségen keresztül el tudok valahol helyezkedni, így érkezésem után két nappal már mentem is a fentebb említett barát segítségével egy ügynökségre, akik alázatosan közölték velem, idén már nem közvetítetek embereket sehova. Az első pofon meg is történt, de nem adtam fel. Kedden már egymagam mentem be egy másik ügynökséghez, ahol azonnal be is regisztráltak, majd még aznap elküldtek dolgozni egy szomszédos városba egy gyárba. Örültem és kissé féltem is. Végül mindössze három napot dolgoztam, mert utána nem volt rám szükség. Azután két hét semmitevés következett. A tehetetlenség és apum romló állapota kikészítette az idegeimet. A tartalékom fogyott, a szállást fizetnem kellett és a helyzetem nem tűnt túl rózsásnak. A barát folyamatosan támogatott. Azt mondta, hogy lesz munka, csak meg kell várnom az új évet. Így is tettem: Vártam.
Elérkezett az új év, apum kórházba került szilveszter éjszaka és egyre inkább azon voltam, hogy haza kell mennem. Másodikán ismét bementünk ahhoz az ügynökséghez, ahol első alkalommal voltunk, de nagy meglepetésemre azonnal be is regisztráltak, majd közölték, hogy másnap mehetek is dolgozni. Végre valami öröm! Mentem is egy zöldséggyárba pakolászni, dobozt hajtogatni és palettázni. Úgy éreztem kezd jobbra fordulni a helyzetem, de január 9-én apum elhunyt. Összeomlottam. Távol az otthonomtól, egy ismeretlen világban nem tudtam igazán megosztani a fájdalmam senkivel. Magam voltam. Nehezen, de összeszedtem magam és úgy döntöttem, nem megyek haza. A külvilág felé azt mutattam, nincs bajom, de belül szilánkokra törtem, és nem tudtam össze tudom-e ragasztani a darabokat valaha.
Kezdett jobbra fordulni minden:
Január végén elküldtek egy új gyárba dolgozni, ahol már az első nap nagyon meg voltak elégedve a munkámmal és megkérdezték, szereznék-e menni másnap is. Persze, hogy szerettem volna. Másnap is hasonló volt. A munkám nem volt könnyű, de jól esett a dicsérő és biztató szó. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt hetekben 2-3 napokat dolgoztam egy héten, ami nem volt túl sok. Az új gyárban számítottak rám és végre heti öt néha hat napot is mehettem dolgozni, mellette, ha volt időm, akkor küldtek a zöldséggyárba. Igen, 7 napokat dolgoztam. Februárban 24 napot dolgoztam és mindössze 4 szabadnapom volt, de nem érdekelt, mert március elején muszáj volt hazamennem, hogy apum dolgait elintézzem.
Magyarország után:
Otthon vegyes érzéseim voltak, de erre most nem térek ki, mert egy elég hosszú beszámolót írtam akkoriban erről. Visszajöttem és szerencsére minden ott folytatódott, ahol abbamaradt. Azóta a cég felvett dolgozni, de most sem érzem magam biztonságban. Olyan könnyedén vállnak meg egy menedzsertől, akár egy "egyszerű" alkalmazottól. Azaz egy apró hiba és gondolkodás nélkül elküldenek, mivel úgy is jöhet a helyemre másik 100, ha nem 1000 ember. Minden héten látok új embereket, akiket az ügynökség küld. Vannak olyanok, akik visszatérnek, de vannak, akikkel többé nem találkozom. Örülök, hogy van munkám, de mégsem nyugodhattam meg. A minimumot keresem, de így is sokkal jobb, mint otthon. Jelenleg terveket szövögetek a jövőre nézve, de nem tudom, miként alakulnak a dolgaim.
Most az egyik legfontosabb, hogy fejlesszem az angolom. Igaz sokat tanultam, de főként lengyelekkel, szlovákokkal, lettekkel és néhány orosszal dolgozom együtt. Persze vannak magyarok is, de egymás között mi is, ahogy a többiek, a saját nyelvünkön beszélünk. Így nem könnyű a nyelv tanulása. Mégis itt vagyok Angliába és hol máshol próbálja megtanulni ezt a nyelvet, ha nem itt?
