Itthon 1. rész

Mit jelent itthon lenni? Teszem fel magamban a kérdést minden egyes nap, de eddig nem leltem meg a választ. Rettegve jöttem, mert fájó érzések ébredtek fel bennem, mint elnyomott emlékek, amelyeket a legfontosabb ember elvesztése miatt érzek még mindig. Mégis jó érzés is kerülgetett és számtalan kérdés, amelyekre buzgón kerestem és keresem a válaszokat, mind magamban, mind a körülöttem lévő világban. Mit jelent itthon lenni? Lassan körvonalazódik a válasz, de a sötétség végén nem biztos, hogy a fény vár...

Úgy döntöttem, hogy az itthon eltöltött napokról írok egy két részes beszámolót. Már félúton járok és az idő rohamosan fogy, de úgy érzem, hogy a mai nap lesz mind közül a legnehezebb. Viszont nem ugrok ismét ennyire a dolgok közepébe.

Ahogy közeledett a hazaút napja folyamatosan azon gondolkodtam, hogy valóban haza szeretnék-e már most jönni. Az érvek és ellenérvek kemény csatája zajlott napokig bennem. A munkahelyemen kezdtek már jól alakulni a dolgok, éppen ezért úgy éreztem, hogy nem jó az időpont. Viszont három fontos dolog volt, ami miatt az utazás mellett döntöttem.

Az egyik, hogy szerettem volna már látni a barátaimat és a családomat. Mégiscsak magam mögött hagytam mindent és mindenkit és hónapokig nem is tudtam a legtöbbjükről semmit.

A másik - és számomra a legfontosabb -, hogy le tudjam zárni magamban apum elvesztését. Ez a legnehezebb dolog. Félve léptem be a házba, ahol apum élt, a szobába, ahol aludt és összeszűkült gyomorral nézegettem a holmijait. Amint lehetett elintéztem mindent a temetésével kapcsolatban. Tudtam, hogy nem lesz könnyű ez az egész, de sokkal nehezebb, mint amire számítottam. Rettenetesen meg kell erőltetnem magam, hogy képes legyek megőrizni a tartásom, de úgy gondolom, hogy egyenlőre megy. Ma végső búcsút fogok venni a halandó lététől, de tudom, hogy valamilyen formában mégis velem marad örökre.

A harmadik dolog pedig egy személy, aki olyan, mint az időjárás: Egyik pillanatban ragyog, mint a nyári napsugár, majd hirtelen hűvössé válik, mint a friss zivatar, de eszmélni sincs időm, mert alaktalan bestiaként csattannak szavai, hogy a hirtelen támadt kedvessége zavarba ejtő módon bizonytalanítson el. Mégis minden alakja, minden váltása egy olyan személyiséggé formálják, amely valahogy elbűvöl engem.

Szóval érvek és ellenérvek mérlegelése közepette  döntöttem a hazajövetel mellett. Sok mindenre és mindenkire még nem volt időm, de van még hátra néhány napom.

Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy megállt itthon az idő, mégis megváltozott minden. Valahogy nem találtam a helyem. Ismerősek voltak az emberek, az utcák, a táj, de valahogy mégis idegennek tűnt az egész. Ekkor értettem meg egy barátom szavait, aki az utazásom előtt mesélte el a saját tapasztalatait. Felfogtam, hogy mennyire igaza van. Itthon mindenkinek a számára kijelölt mederben folyt tovább az élete , de én már nem voltam ott. Ennyire rövid idő után még nem nagyon, de elidegenedtek tőlem, ahogy én is tőlük. Nem volt sok ez a néhány hónap, mégis elég volt arra, hogy olyan apró rést hozzon létre, amely egyre inkább egy tátongó szakadékká szélesedik, és a végén lehet, hogy már nem fogok tudni én sem átlátni a túloldalra.

A hétvégét most a barátaimmal töltöm és igyekszem feledni a gondokat.

Ez csak egy kis ízelítő az itthon eltöltött néhány napról, de megígérem, hamarosan egy részletesebb beszámolóval fogok jelentkezni, de azt már ismét Angliában írom meg.