Az összefoglalómat azzal kezdeném, hogy "Nem minden arany, ami fénylik!" Azt hiszem ez most igen találó. Sok olyan ismerősöm van otthon, akik úgy gondolják, hogy el kellene hagyniuk az országot, mert otthon nem lehet megélni. Nos, ez a mai helyzetben valóban így van, de azt kell, mondjam, nem olyan egyszerű itt sem az élet. Az első, ami nélkülözhetetlen az angol tudás. Sokan ilyenkor legyintenek egyet, hogy ők jól beszélnek angolul, esetleg van nyelvvizsgájuk. Én is hasonlóképpen gondoltam, amikor elindultam, sőt úgy voltam vele, hogy majd csak lesz valahogy. Már az első napomon rá kellett döbbennem arra, hogy az én tudásom az semmi. Csak kapkodtam a fejem, amikor angol szavakat, mondatokat hallottam és addig el sem jutottam, hogy megértsem, mert igazából a szavakat sem voltam képes kihallani, nem hogy azon gondolkodni, mit is jelentenek. Mára addig eljutottam, hogy a fülem nagyjából - és ez a hangsúlyos - ráállt az angolra, de még akadnak nehézségeim. Próbálok beszélni, de inkább tanulom az angolt. Szóval, akik úgy gondolják, hogy az angoluk nagyon jó és arra készülnek, hogy kijönnek, akkor azt javaslom nekik, hogy tanuljanak még! Amit mindenkinek tudok ajánlani, legyen az kezdő vagy haladó angolos, hogy nézze a BBC iPlayer online adásait, amelyeket akár feliratozva is megtekinthetnek. Igen hasznos segítség!
A következő rész címe a következő lehetne: Itt sem kolbászból van a kerítés! Nagyon fontos azoknak, akik ki szeretnének jönni, hogy itt sem lesz könnyű dolguk. Persze a jó angol egy kis előnyt jelent. Viszont először az ügynökségekhez kell menni, feltéve, ha nem biztos munkára jön ki valaki. Én nem arra jöttem. Szóval nekem maradt az ügynökség. Én elég rossz időpontban jöttem ki, mert karácsony és szilveszter is beleesett, ezért sok napom elment potyára, de így sikerült dolgoznom 10 napot. Nem tűnik soknak, de ennek is örülhetek. Ami a rémálom - szerintem -, hogy az ügynökségnél sosem tudhatod, hogy mikor kell menni dolgozni. Most leírom az én példámat.
Múlt héten hétfőn bementem az egyik ügynökségre, ahol mondták, hogy nincs munka, majd hívnak. Ezt megismételtem egy másiknál is. Ugyanis én jelenleg két helyre vagyok beregisztrálva. Kedden ismét megismételtem az előző napi procedúrát, de azzal a különbséggel, hogy az egyiknél mondták, mehetek délután háromra dolgozni. Örültem is neki, majd fél egykor csörögtek, hogy a munka lefújva. Szerdán ismételtem az előző napi történeteket, de akkor sem kaptam semmi biztató választ. Mindenhol csak az, hogy majd hívnak. Ezt nagyon szeretik mondani. Jött a csütörtök és az újabb séta. Ekkor lett egy kis fordulópont. Ugyanis az egyik helyen azt mondták, hogy zárásig hívnak, hogy kell-e mennem reggel hatra dolgozni, de ha nem, akkor menjek be másnap és délután háromra mehetek máshova. Persze nem hívtak aznap. Pénteken bementem, de délutánra sem kellett mennem. Végül szombatra és vasárnapra kaptam munkát. Szombaton 12-21-ig, vasárnap pedig 9-18-ig dolgoztam. Mindeközben minden nap bicikliztem 12 kilométert. Szóval el is fáradtam. Hétfőn délelőtt ismét bementem az ügynökségre, ahol 3/4 11-kör megkérdezték, hogy be tudok-e menni délre dolgozni? Persze igent mondtam és rohantam a boltba, hogy vegyek ennivalót, amit elviszek, majd a lakhelyemre és indultam dolgozni. Ismét egy jó biciklitúra. Tegnap - azaz kedden - gondoltam pihenek, ezért nem mentem sehova, de délután 1/2 4 körül hívtak, hogy be kellene mennem, mert még aznap mennem kell dolgozni. Besétáltam és közölték velem, hogy mennem kell egy másik raktárépületbe dolgozni, de azonnal. Ők bevisznek aztán oldjam meg a hazautat. Szerencsére sikerült elhozatnom magam egy darabon, így nem kellett sokat sétálnom. Ma megpróbálok pihenni, mert azt már tudom, hogy holnap reggel mennem kell 9-re, de az sem kizárt, hogy ma is hívnak telefonon, hogy irány dolgozni.
A fenti leírás ékes példája annak, hogy semmi sem biztos. Az is lehet, hogy a holnapi munkát is eltörlik. Ameddig valaki az ügynökségen keresztül dolgozik, addig semmiben nem lehet biztos. Tudom, hogy sokan mesélhetnének még az enyémnél is rosszabb történeteket.
A harmadik része a mai nem túl rövid beszámolómnak az életszínvonal. Az albérlet viszonylag drága, de itt mégis jobb a helyzet, mint mondjuk Londonban, ahol akár a kétszerese is lehet az itteninek. Én 80 fontot fizetek hetente, ami elég sok nekem, mert nem dolgoztam túl sokat, de bízom benne, hogy a heti 4-5 nap be fog állni. Akkor már tudnék félretenni is. Az ételek nem igazán drágábbak, mint otthon, sőt vannak nagyon jó akciók és helyek, ahol érdemes vásárolni. Én egy barátomon keresztül járok a Company Shop nevezetű helyre, ahol minden le van akciózva, de azt is hozzá kell tenni, hogy a legtöbb áru szavatossági ideje néhány napon belül le is jár. Viszont hihetetlen sok pénzt meg lehet ott spórolni.
Azt hiszem még lehetne mit írnom, de a későbbiekben sort kerítek erre is. Összefoglalásként én azt tudom mondani, aki szeretne belevágni, az tegye meg. Bíznia kell abban, hogy sikerülni fog minden, de fel kell arra is készülnie, hogy egyáltalán nem lesz könnyű. Nem biztos, hogy olyan munkát fog kapni, amely megfelel neki, de ha már ide kijön, akkor eleinte nem szabad válogatni. ha látják az emberen, hogy akar dolgozni, akkor fogják küldeni. Idővel pedig megtalálhatja a számára kedvező munkát is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése